2017. november 6., hétfő

MANZARA.HU | White, red and blue?



Sziasztok!

Tudom, hogy mostanában nem igazán rendszeresek a bejegyzések, ennek az az oka, hogy nem annyira könnyű egy végzős év, mint azt én hittem, főleg míg a szalagavatónk nem csengett le, mert az nagyon sok energiámat felemészti a tánctanulásokkal és a szervezkedéssel együtt. :o
Ezzel a poszttal pedig szeretném megkezdeni a rendszerességet.
S egyébként ismét egy Manzara.hu-s terméket, ezúttal egy felsőt szeretnék bemutatni. Nem egy megszokott darabot rendeltem ezúttal, hiszen ez a színösszeállítás nem igazán szokott rajtam visszaköszönni, most mégis kivételt tettem, mert kíváncsi voltam, hogyan is állna rajtam ez a felső. Egyébként mikor kinéztem én azt hittem, hogy egy vékonyabb pulcsi, mert ha ellátogattok a honlapjukra, akkor Ti is látjátok, hogy milyen kép a termékről. Mikor megérkezett kicsit csalódtam, hogy nem egy pulcsi lapult a csomagban, sőt először az anyagától is kicsit ódzkodtam, mert kissé műszálas, s azt annyira nem kedvelem. Aztán végül is boldogan vettem fel, mert vannak részei, amik nagyon tetszenek, ilyen például a hátán a nagy kivágás és a szalag, amivel össze lehet kötni. Nagyon kis aranyos ez a megoldás számomra. A felső, ahogy látjátok fehér, piros és kék színű, viszont nekem nem volt annyira szimpatikus az a kék szín, mert elütött a nadrágomtól, így kénytelen voltam betűrni, s így egészen tetszett a végeredmény. Kiegészítőnek egy piros rúzst tettem fel és egy fehér pulcsit kötöttem a derekamra, mert nem igazán tudtam ehhez elképzelni egy táskát vagy más valamit, így ennél a megoldásnál maradtam. Mondjuk ez már picit lenge öltözet biztosan kell majd hozzá egy kabát, aztán pár hét múlva már jócskán el fog kelleni egy téli kabát is, hiszen november nem a melegről szól (pedig szólhatna). Összességében nekem így tetszik ez a felső, szerintem mindenből kitud az ember hozni valami hozzá illőt, amiről eleinte maga sem gondolta volna, remélem a szalagavatónkkal is ez lesz a helyzet! 


Nektek végül is, hogy tetszik ez a felső? És szerintetek, hogy áll nekem a piros szín? Olyan feltűnő és félek picit a viselésétől (nem rúzsként, mert az annyira nem tetszik :o ). Ti hogy álltok a pirossal? ^^

Sok puszi, Brigi♥

6 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretem a pirosat, bár nagyon sok ideig én sem mertem viselni, de szerintem nagyon jól néz ki a sötét hajjal. Egyébként nagyon jól áll neked is, nyugodtan hord csak!❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is tök jól áll a piros, nem hiába a sok hasonlóság! ♥

      Törlés
  2. Nagyon csinos a felső, és te is az vagy, fölösleges a derekadra kötni a fehér felsőt! Egy sötét farmerrel + magassarkúval nagyon letisztult és nőies hatást tudsz elérni.
    A piros rúzs szuper ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Ez egy nagyon jó ötlet, nemrégen szereztem be a keringőhöz egy szép fehér magassarkút, szóval lehet, hogy azzal kipróbálom a szettet!

      Törlés
  3. Tetszik a blogod,igaz csak most leltem rá.Feliratkoztam :)

    neon-rider-world.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...