2017. február 15., szerda

Back to '80s | outfit



Sziasztok!

Ne haragudjatok, ha néha sok poszt van egyszerre, aztán pedig hetekig semmi. Ennek csupán annyi az oka, hogy tél lévén általában már sötétben érek haza, ha pedig még nappal van, akkor is olyan szürkeség van a szobámban, hogy nincs kedvem olyan képeket készíteni, amik színtelenek. De most, hogy már közeledik a tavasz és egyre többet süt a nap, lehetőségem van kicsit többet fotózni.
Ezúttal végre egy outfit bejegyzésre volt lehetőségem, amihez a drága Anyukám fotózta be a képeket. Mindig attól félek, hogy sosem készülnek olyan képek, amiket én előre elképzelek, de szerencsére sokszor megértik, hogy mit és hogyan szeretnék, így készülnek olyan képek is, amik nekem is elnyerik a tetszésemet. ^^ 
Ezúttal a legújabb szerzeményemet, vagyis ezt az úgynevezett: "mom fit" vintage farmert vettem fel, amit egy egyszerű fehér-fekete csíkos inggel párosítottam. Ezt a kis börtön hangulatú szettet dobtam fel a gyönyörű bogyószínű bomber dzsekimmel. A napszemüvegemet a Szia+ boltban vásároltam, ahol múlt pénteken jártam először, de biztos, hogy nem utoljára, mert annyira csodálatos és különleges kézműves dolgok vannak ott, hogy az hihetetlen. Itt a facebook oldaluk: LINK
Légyszíves tavasz legyél kedves és gyere hamar! Én nagyon várlak!

kabát - Tally Weijl
ing, cipő - H&M
nadrág - Bershka
napszemüveg - Szia+
fülbevaló - Six
telefontok - Bershka

Ugye ti is várjátok a tavaszt nem csak én? Szeretitek a "retro" szetteket? 
Szeretettel, Brigi♥

2017. február 13., hétfő

Ankle boots from Deichmann



Sziasztok!

Tudom, hogy már volt egy leárazásos poszt, de a múlthétvégén a Deichmann egyik üzletében jártam és csak gyanútlanul odatévedtem az "utolsó pár"-as polchoz, ahol méret szerint vannak szétosztva a cipők, ahol is megpillantottam a lentiekből az első bokacsizmát. Nagyon megtetszett ez a 70'-es évek stílus, amit képvisel, egyszerűen odavagyok érte. Az ára pedig nagyon megtetszett csak 4995 Ft volt, bár tudtam, hogy ha találok még egyet, az olcsóbbik darab féláron van, de nem szerettem volna csak azért egy cipőt, hogy olcsóbban vegyem meg, de aztán rápillantottam egy kicsit tüzetesebben a polcra és kiszúrtam a másodikat. Az egy világosbarna bőr cipő, aminek az ára így kedvezményesen 9950 Ft, ami egy bőr cipőhöz képest nagyon jó ár.  Aztán miközben ezeket próbálgattam és mentem bennük pár lépést, bemondta a Deichmann rádió, hogy ha három leárazott darabot veszünk, a legolcsóbbat ők ajándékba adják, és nem fordult meg a fejemben, hogy veszek egy olyat amire nincs is szükségem, de megint odakerült a tekintetem a polcra, csak ez alkalommal egy másik sorra, amikor is megláttam a harmadikat, és mivel az volt a legolcsóbb, pontosan 4495 Ft, azt vettem kaptam ingyen. 
Tehát végső elégedettségemben miután mindhármat leellenőriztem, hogy nem-e hibásak, és a szüleim véleményét is kikérdeztem, mentünk a pénztárhoz. Csodálatos boldogsággal távoztam a boltból, nagy vigyorral az arcomon, hiszen összesen 15 ezer forintot fizettem, bár akkora szatyrot kaptam, mint én magam vagyok, de Apukám magára vállalta, hogy hozza helyettem, innen is köszi még egyszer Apu♥ Mindhárom volt már a lábamon és őszintén megtudom Nektek mondani, hogy milyenek, ha van kérdés. ☺

Ti szeretitek a bokacsizmákat? :*
Szeretettel, Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...